Az elmúlt pár hónapban kicsit visszahúzódtam a social media világából. Nem kötött le, hogy Instagramon mások életét nézegessem, illetve egyre kevesebbet osztottam meg a magaméból is. Szomorúvá tett, hogy a kislányom abban a világban fog felnőni, ahol minden a social media és a promóciók körül forog. Mindenki lifestyle blogger, mindenki mutogat, mindenki reklámoz olyan dolgokat, amelyekben nem hisz, amiket nem használ, amiket felhalmoz, majd kidob. Az emberek fast fashion őrülete, a 14 éves lányok magamutogatása, a pazarlás, a mindenki a telefonján lóg látványa, az életöröm hiánya a szemekből, a káosz egyszerre szomorított és dühített.
Mit csináltam az elmúlt hónapokban? Törekedtem arra, hogy JELEN legyek. Hat hónapja született meg Nora, a világ egyik legboldogabb, legkedvesebb és legkiegyensúlyozottabb babája. Figyeltem őt, tanultam tőle, jelen voltam Vele és Neki. Az ő szemén keresztül próbáltam meg szemlélni a világot. Vajon mit gondol, mit néz, mit fog fel a körülötte lévő világból? Próbáltam megfogalmazni, hogy mi is ez és végül az egyik Ruttner Kata írás döbbentett rá arra – vagy legalábbis fogalmazta meg azt, amit én is éreztem – hogy mi az, amiben a legtöbbet tudok tanulni a babámtól:
J E L E N L E N N I
Nora percekig figyel, fókuszál, vizsgál egy-egy tárgyat, a körülötte lévő környezetet, az emberek arcát, a mimikámat. Elmentünk piknikezni és csodálattal simogatta a füvet. Ő mindig a jelenben van. Sosem gondol arra, hogy mi volt és mi lesz, a pillanatnak él, ami éppen akkor zajlik benne. Minden alvás után hatalmas boldogsággal kel fel, mert É L. Ilyen egyszerű – a legalapvetőbb dolog a világon, mi felnőttek mégis elsiklunk felette. Boldog, mert létezik. Mosolyog, mert itt van anya. Minden egyes ébredéssel új kaland kezdődik. Mi ez a furcsa kis tárgy? Milyen érdekes hangja van ennek a kanálnak, amikor ledobom. Mi az a kanál?
Szóval én meg próbáltam leegyszerűsiteni az életünket. Minden nap egészséges ételeket főzni, megtanulni új fogásokat, süteményeket sütni, mint egy igazi anyuka. Megtanultam kötni és elkészítettem Nora első sálját. A következő egy sapka lesz. Játékokat készítettem neki saját kézzel. Festünk, dalolunk, olvasunk, sétálunk, nevetünk. Elkezdtem kertészkedni és nagyon sok egészséges paradicsom-, paprika- és brokkoli-palánta anyukája is lettem. Hamarosan pedig a kis földünkön fogjuk termelni a zöldségeket, hogy ne a boltból kelljen vásárolnunk. Megtanultam kenyeret és pizzát sütni. Bestoppoltam a foltos zoknikat. Próbálok kevesebb szemetet termelni. Fél óránál többet valószínűleg sosem TV-zünk naponta. Lecsökkentettem a telefonon töltött időmet is. Figyelek arra, hogy amikor vele vagyok, ritkán vegyem elő és akkor is a szüleimet hívjam, akik Magyarországon laknak és nem láthatják minden nap ezt a kis csodát. Gondolkodtam azon is, hogy lecserélem az okostelefonomat, de külföldi magyarként ez azért nehéz, főleg úgy, hogy a nap nagy részében egyedül vagyok itthon. Ezen még gondolkodnom kell.
Jelen voltam, jelen leszek. Lelassultam. Magamnak, magunknak, a családnak.
