Nem akartam írni az egészről, de nem tudom elkerülni ezt a hatalmas elefántot a szobában. Mert itt ül a kanapén, az erkélyről néz be, a konyhában pedig már alig férünk el tőle. Madjnem egy éve beköltözött az életünkbe. Nem akartuk, de itt van. Minden reggel eszünkbe juttatja, hogy ma is csak egyszer mehetünk ki, ma is itthonról dolgozunk napi 8-10 órában és közben valami egyensúlyt keresünk.
Amikor egy éve elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor még úgy nézett ki, hogy betegen 14 napot otthon kell töltenünk. Aztán a 14.napon bejelentették az első angol országos lezárást. Iskolák, bölcsik, munkahelyek bezártak, naponta csakis egyszer hagyhattuk el a lakást, senkivel sem találkozhattunk a mi 3 emberes háztartásunkon kívül, maximum élelmiszert vehettünk. Nem sok változott. Ezt írtam akkor:
“Hajnalban már megy a mosógép, sül a kenyér, e-maileket olvasunk, párhuzamosan játszunk, gyurmázunk, rajzolunk, napi egyszer sétálunk, megint dolgozunk, meetingeken vagyunk, majd együtt tornászunk, főzünk, este pedig ismét dolgozni kell, hogy behozzuk a nap közben elvesztett órákat. Az első pár nap nehezen ment, de ma már elég jól kialakult a rendszer, kezdjük megszokni az új rutint és pozitívan megélni az egész helyzetet. Minden nap kitalálok egy kreatív projektet Norinak. Süteményt sütünk, gyurma pizzát készítünk, kavicsokat festünk. Minden nap kitalálok legalább pár olyan elfoglaltságot is neki, ami mellett én is tudok dolgozni – újrahasználható matricák ragasztgatása, krétával való rajzolás, gyurmagolyók szín szerinte szelektálása, könyvek, magazinok átlapozgatása. Minden nap együtt tornászunk, jógázunk, de együtt mosunk, takarítunk, mindenbe bevonom, mert máshogy nem lehet. A meetingeken ő is ott van, integet a főnökömnek, néha magyaráz, kirámolja a tepsiket a konyhából, kiönti a vizet és abban tapiskol. Káosz ez, édes káosz.”
Azóta majdnem eltelt egy év és most ugyanott tartunk, mint akkor, de most kivételesen a bölcsik nyitva vannak (az iskolák még nem). Egyedül karácsonyoztunk, egy éve nem tudtunk hazautazni, elhalasztottuk az esküvőt, nem láttuk sem a családot, sem a barátainkat. Kizökkentünk a normális egyensúlyunkból. Amíg a legnagyobb kontrasztban Magyarországon nyáron minden nyitva volt, mindenki nyaralni ment, mi a világ másik oldalán még mindig be voltunk zárva (kisebb-nagyobb engedményekkel). Márciusban lesz egy éve. Nehéz? Most nézhetem erről az oldalról is, mert igen az. Vagy próbálok arra koncentrálni, hogy mennyit adott, mennyit tanultunk önmagunkról és arról, hogy mennyire erősek tudunk lenni egy ilyen helyzetben is. Megoldottuk az elmúlt egy évet.
Nora több időt tölthetett velünk és egy erősebb kapocs tudott kialakulni köztünk. Időközben két éves nagylány lett, aki folyamatosan beszél két nyelven (ahogy éppen jól esik neki), énekel, elmélyülten gyurmázik, rajzol, önfeledten szaladgál. Boldog. Hat hónap után augusztusban visszatérhetett a bölcsibe, barátokat szerzett, akikről itthon lefekvés előtt sokat mesél. Lefekszik mellém a földre, betakarózunk a nagy pokróccal és meséli a kis világát, mi történt vele nap közben, amíg anya és apa dolgozott. Szerencsések vagyunk, hogy tudunk dolgozni, hogy a bölcsik nyitva vannak és hogy abszolút biztonságos az itteni rendszer – folyamatos kontroll, fertőtlenítés, a csoportok elkülönítése,tesztelés van az angol intézményekben. Múlt héten éppen bicikliztünk haza és gyönyörű narancsos-piros volt a naplemente. Arra gondtoltam, hogy bár mennyi minden kimaradt az életünkből az elmúlt egy évben, mennyire szerencsések vagyunk, hogy így együtt vagyunk, hogy egészségesek vagyunk, hogy van munkahelyünk, hogy a bölcsi közel van, ahová biciklivel mehetünk, hogy az ő kis világa annyira nem fordult fel. És hogy csodálatos a naplemente, érezni a tavasz közeledtét.
A másik nagy változás az életünkben, hogy én munkahelyet váltottam 6 év után. Az intézmény a bölcsivel szemben van, de teljes állásban itthonról is tudok dolgozni. És bár a kutatásban maradtam, már nem kell bejárnom a laborba.
Megtanultam horgolni. Egy tucat sapkát és fejpántot biztosan készítettem már és próbálok egyre több technikát megtanulni. Pár videó-alkotás pedig felkerül a youtube csatornára is.
Több időt töltöttem a telken, mint az előző években. Nagyon szép terméseink voltak és büszke vagyok arra, hogy minden nehézség ellenére sikerült fenntartani a kis zöldségesünket. Megtanultuk még jobban értékelni azt az ételt, amiért megdolgoztunk. Sokkal többet és jobban főztem ebben az évben. Két kezünkkel alkottunk, termeltünk.
Bár nyaralni nem tudtunk elmenni, megszerveztünk egy-egy kisebb kirándulást, ahogy a lezárások éppen engedték. Jártunk elhagyott angol tengerparton, a hegyekben és próbáltunk minél több időt biciklin tölteni.
Nem volt ez egy rossz év, csak más volt. Megtanultunk máshogy élni. Hogy mikor lesz megint minden a régi? Valószínűleg sosem, de bízunk a gyors vakcina-rendszerben*, mert számunkra ez az egyetlen fenntartható megoldás. Kutatóként ez egy egyetlen elfogadható is.
Szeretnék ismét többet írni, alkotni az online világban (is). Visszatérni ismét a karantén-álomból. Valahogy úgy éreztem, hogy velünk semmi sem történik, de visszagondolva talán mégis. Ami tárgyakban, dolgokban nem volt mérhető, de bennünk gyökeresen megváltozott minden (nem csak magamról beszélek, hanem mindenkiről általánosan). Nem tudom, hogy mennyire tudom majd ezt szavakba önteni, de azért próbálkozom vele.
Kapcsolódó oldalak
*A mai adatokat nézve több, mint 10 millió ember megkapta az első adag oltását Angliában. Ez hatalmas előrelépés. A számítások szerint, mi is sorra kerülünk nyáron és reméljük, valamilyen formában haza tudunk ismét utazni.
