Az egyik hétvégén kiültem a teraszra a teámmal és próbáltam csak létezni. Két másodperc sem kellett, már zúgott is a fejem – jöttek a munkával kapcsolatos gondolatok, mit kell még tennem a héten, a hónapban, közben fel kell tennem egy mosást, később futni is szeretnék, mi legyen a vacsora, kiket látogatunk meg a hétvégén, mit hozott a postás, milyen gyorsan eltelt a nyár, hányadika van egyáltalán. Közben jöttek-mentek az autók, gyerekek játszottak a mellettünk lévő parkban. Zaj volt. Kívül is és belül is.
Másnap reggel munkába menet, a kocsiban próbáltam kitisztítani a fejem. Éppen sütött a nap, kevés autó volt az utakon, rutinszerűen vettem a kanyarokat. Ismét elöntötték a gondolatok a fejem. Melyik munkát milyen határidővel kell befejeznem, hogyan fogok egyáltalán végezni mindennel, megint túlóráznom kell, mikor fogok majd futni, megint csak éjszaka tudok edzeni, otthon felejtettem az ebédem, hideg van, mikor lesz már meleg, különben is honnan bukkant fel hirtelen ez a sok kocsi.
Aznap későn értem haza és tudtam, hogy változtatnom kell. Az a lány, aki egykor a világ minden létező érzését, madárcsicsergését, baljós vagy éppen kedves jeleit, apró momentumait magába tudta szippantani, aki teljesen ki tudta kapcsolni a gondolatait a kávé gőze felett vagy a futócipő felvétele után vagy “csak úgy”.. az a lány most eltűnt. Elhagyva a megérzéseit kóborolt a világban, sok más társával együtt. Illetve rohant – valahol a gondolatai között cikázott. Az a lány, aki mindig a szívére hallgatott, most ehelyett az eszét követi, stresszel a karrierje és olyan dolgok miatt, amiket nem is tud irányítani. Teljesen szétkapcsolódott a világtól és önmagától.
Az innsæi egy ősi izlandi szó, amelynek jelentése intuíció, tehát ösztönös megérzés, belső sugallat vagy tudattalan észlelés. Izlandon ennek a szónak több jelentése is van, angolul – the sea within, to see within, to see from the inside out. Első jelentése a “belső tenger”, vagyis a belső világunk határtalansága, az érzéseink és az érzékeléseink kavalkádja ebben az állandóan változó világban. Másodlagosan azt jelenti, hogy “belülre nézni”, azaz ismerni magunkat, a lelkünk rezdüléseit, ami nélkül nem tudnánk mások helyzetét teljesen átérezni. Harmadik jelentésben pedig “belülről látni”, tehát a megérzéseinkre, a belső iránytűnkre hallgatni.
Elvesztettem, de legalábbis figyelmen kívül hagytam a Belső Iránytűmet. Borzasztó volt erre rájönni, de ennél talán még rosszabb az volt, hogy nem tudtam megállapítani az időt és az okot. Hogyan és mikor történt az egész? Hogyhogy nem láttam a jeleket? Tudtam, hogy szünetre volt szükségem. Szünetre a zajtól, a világtól, talán önmagamtól is.
Így hát elutaztam. Két hétvégén is. Először Délre vettem az irányt, aztán Északra. Közben pedig figyeltem magamra, a világra, a pillanatokra. Mindegyik olyan értékes volt! Csak ülni és hallgatni a madarakat. Vagy reggel sétálni menni, amikor még senki sincs ébren. Ülni a napsütésben és csak élvezni, ahogy a lelkem felmelegszik. Mezítláb járkálni a fűben, hegyet mászni, friss levegőt szívni, barátokkal lenni, beszélgetni vagy csendben ülni egymás mellett, oda menni, ahol nincs internet, ahová nem kell make-up, ahol önmagam vagyok.
EASTBOURN, Anglia
Sétálni a naplementében, kávét szürcsölni a parton, a tenger végtelensége, a nyár utolsó napjai.
THE LAKE DISTRICT, Anglia
Hegyet mászni, elfáradni, beszélgetni, teát inni, elmerülni.
Messzire mentem, de kicsit lenyugodtam. Többet látok, hallok, észlelek, de úgy érzem, hogy ennél azért több idő kell visszatalálni önmagamhoz. Jó volt a természethez közelebb lenni, visszatalálni kicsit ahhoz a lányhoz, aki olvasta az apró jeleket és aki mindig a szívére hallgatott.
