Minimalista Otthon Kihívás | Kapszulagardrób

A tél közeledtével az egyik hétvégén úgy döntöttünk, hogy ideje kicsit átrendezni és kiszelektálni a gardróbunkat. Sajnos erről videót nem tudtam készíteni, hiszen próbáltunk mindent megvalósítani, amíg Nora alszik.. természetesen a procedúra kellős közepén ő is felkelt és a továbbiakban egy kis manó minőségellenőrzése alatt folytattuk a szelektálást.  Meglepően nyugisan üldögélt a kis székében, szerintem élvezte az átmeneti kupit és repülő ruhadarabok látványát.

Pár óra munkája után fellélegzett a ruhatárunk, a nyári, lenge darabokat felváltották a vastagabb pulcsik és kabátok. Erről a pakolásról mesélek most.

A MI KAPSZULAGARDRÓBUNK

Igazából nagyon kevés ruhánk van más családhoz képest. Nem tudom, hogy ki hallott már a 33 minimalista kihívásról (melynek lényege, hogy csak 33 ruhadarabból áll a gadróbunk), mi már abban sem tudunk részt venni, hiszen kevesebb, mint 33 darab ruhánk van egyenként. Egyetlen egy gadróbunk van, amiben teljesen kényelmesen elférünk mindketten. Évszaknak megfelelően kétszer rendezzük át ezt a szekrényt – a melegebb hónapokra kikerülnek a nyári ruhák, a téli kabátok pedig az ágy alá kerülnek. Ugyanez fordítva télen – a téli kabátok kikerülnek, a nyári papucsok, vékonyabb cipők pedig átkerülnek az ágy alatti rekeszbe. Általában mindenből 1 vagy maximum 2 darab van – egyetlen egy pár papucs, egyetlen egy pár futócipő, egy pár csizma, egy pár túracipő, egy vastag télikabát, egy vízálló túrakabát, egy elegáns munkakabát és így tovább. A munkában hordott ruhák száma körülbelül 8-10 darab – a Másik Felemnek kb. ennyi inge van, nekem pedig ennyi ruhám + 1-2 blézer. Emellett pár darab nadrág (leginkább farmerek) és hétvégi pólóink, pulcsik vannak. Az edzősruháink száma is pár darabban kifullad, bár nekem talán több futós emlékpólóm van, mint kellene. 🙂 Ezeket szeretem variálni edzés közben, így nem kell annyit mosni.

KISELEJTEZETT DARABOK

Három kupacot alakítottunk ki a szelektálás során:

1. Kiváló állapotban lévő darabok – ezeket feltöltöttem a DEPOP oldalamra eladásra. Van itt pár alig használt ruha, amelyek nem voltak jó méretben, így alig hordtuk vagy például egyszer hordott partiruha. Ezek leginkább régebben vett fast fashion darabok, amelyek vásárlásáról fokozatosan szoktunk le. Ha pár hónap alatt nem kelnek el, akkor adományozásra kerülnek.

2. Jó állapotban lévő darabok – Ezeket kimosva rászorulóknak adományoztuk. Minden ruharab jó állapotban van, nem sérült. Ezeket vagy nem hordjuk már, mert nem illik a ruhatárunkba vagy pedig a méretben nem passzolnak.

3. Sérült vagy agyonhasznált darabok – Ezek sajnos a kukában végzik, mint például a régi, teljesen agyonstrapált futócipőm. Próbálunk ezentúl olyan ruhadarabokat beszerezni, amelyek újrahasznosíthatók, mint például a Rapanui pólói és pulcsijai. Ezek a darabok organikus pamutból készülnek, a régi felsőket pedig ingyen visszaveszi a cég újrahasznosításra, emellett 5 font kedvezményt is kapunk a következő vásárlás során. Így sokkal kevesebb szemetet termelünk. Részletek az alábbi linken:

BACKTORAPANUI

NORA GARDRÓBJA

Szintén elég egyszerű, bár neki sokkal több ruhája van, mint nekünk, hiszen folyamatos növekedésben van. Eddig nem vettünk neki ruhát, mert szinte mindenki ruhát ajándékozott a születésekor, illetve sok használt ruhát is örököltünk vagy kaptunk. Nem gondolom, hogy megéri babaruhákat venni az első hónapokra, mert nagyon sokat nőnek, egy-egy ruhadarabot csak párszor tudta hordani. Minden két hétben átnézem az aktuálisan hordott ruhákat, a kinőtt darabok visszakerülnek a szekrénybe. Ezeknek a felét a várandós barátaimnak adom, a másik felét pedig megtartom egy következő babának a családban. Pár kedves darabot pedig emlékbe eltettem Nórának – az első újszülött ruháját, a rózsaszín kórházi sapkáját és az első kis farmerét is. Az aktuálisan használt darabjait egy kis vászontárolóban tartom, így sokkal könnyebben találok mindent.

A ruháink szelektálása nagyon jól sikerült, a gardróbunk tele lett extra hellyel és így sokkal átláthatóbb. A következő állomás a konyha lesz – kisebb lépésekben, de remélem teljesítem a kis kihívásomat. Nektek hogy halad a Minimalista Otthon Kihívás?

Kapcsolódó oldalak

Facebook

Instagram

Youtube

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük